Hozzávalók (4 személyre):
4 nagyobb vagy 8 kisebb
csont nélküli sertésszelet (leginkább karaj, de nagyon jó tarjából is) nem túl
vékonyra vágva, 50 dkg gomba fölszeletelve, 1 vöröshagyma apró kockákra vágva,
egy kisebb zöldpaprika, egy paradicsom, só, őrölt bors, pirospaprika, étolaj,
egy kis pohár tejföl (1,7 dl körül, azt hiszem), liszt.
Elkészítés:
A hússzeleteket sózzuk,
borsozzuk, lisztbe forgatjuk.
Egy fazékban kis olajat
melegítünk, a hússzeletek mindkét oldalát megpirítjuk a forró olajon. (Annyi
húst teszünk a fazékba, amennyi elfér egymás mellett az alján. 3-4 percig
sütjük mindkét oldalukat, aztán a szeleteket kiszedjük, félretesszük. Ezt addig
folytatjuk, amíg az összes hús meg nem pirult.)
Miután az összes húst
átsütöttük, a visszamaradt olajba szórjuk az apró kockákra vágott hagymát.
Egy-két percig kevergetjük. Hozzáadjuk a gombaszeleteket, megszórjuk egy
csapott evőkanál pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a kicsumázott
paprikát és a paradicsomot. (A paprikát én nem vágom össze, mert a főzés végén,
miután az íze belefőtt, ki szoktam venni az ételből. A paradicsomot viszont
lehúzott héjjal, kimagozva, apró kockákra vágva teszem a mártásba.)
Amikor a gomba levet
eresztett, visszapakoljuk a hússzeleteket is a fazékba. Ha kell, kis vizet
öntünk rá, lefedjük, és addig főzzük, amíg a hús teljesen megpuhul. (Ha kell,
közben pótoljuk az elpárolgó vizet.)
A tejfölt csomómentesre
keverjük egy evőkanál liszttel.
Amikor a hús megpuhult,
ráöntjük a lisztes tejfölt, és 5-6 perc alatt összeforraljuk. Ha kell, ilyenkor
még utánízesíthetjük egy kis sóval, borssal.
A kész ételt általában
nokedlivel tálalják, de nálunk van, aki rizzsel, van, aki tésztával szereti.
Tálalásnál meglocsoljuk még egy kis tejföllel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése