KÖSZÖNTELEK AZ OLDALAMON, KÖSZÖNÖM, HOGY BENÉZTÉL.

2010. március 12., péntek

Rizsecske ( Piros módra)

Amíg az eredeti receptet valahonnan meg nem kapom, addig nálam így készül. Mert, hogy készül az biztos, mivel a családnak, a vendégnek, a fiataloknak akik a cukrászdában ették és a sütit hozták, NAGYON ÍZLIK. Szóval rajta, ha gondoljátok próbáljátok ki.
Rizsecske.

Hozzávalók: 2 vékony barna piskóta lap, amit cukros, vaníliás, rumos sziruppal meglocsoltam.
Krém:1 csésze fehér rizst 3 csésze tejben, csipet sóval és 4 kanál cukorral megfőztem. Mikor úgy láttam, hogy majdnem kész, kikapcsoltam a gázt alatta, lefedtem és hagytam jól kidagadni. Utána teljesen kihűtöttem.
1 púpos kk. zselatint (nem torta zselé, hanem gelatina) 100 ml. vízben kéz melegre melegítettem és hagytam kihűlni. Közben 35 dkg. házi készítésű krém sajtot 3 ek. por cukorral, mixerrel nagyon jól kikavartam, felvertem 300 ml. tejszínt 2 ek. cukorral, összeadtam a krém sajttal, bele vertem a zselatint és végül a tejbe rizst. Egyik lapra rá tettem a rizses krémet, rá a másik lapot, tetejére málnát és torta zselét.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki. Köszi a recit:)
    Áldott vasárnapot nektek!

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Mint gasztrobloggernek, szeretném a figyelmedbe ajánlani a gasztro.miner.hu oldalt, ahol a gasztronómiai témájú blogokat jelenítjük meg egy helyen, és az online elérhető Gasztroblogger Szakácskönyvet, ahová blogodból valószínűleg néhány receptet külön is kiemelünk.

    Szeretnénk, ha a Te blogod is megjelenhetne oldalunkon, s ehhez hozzájárulásodat szeretnénk kérni (szabályunk, hogy csak azok bejegyzései jelennek meg, akik ehhez hozzájárulnak). A bejegyzésedből csak egy kivonat jelenik meg honlapunkon és esetlegesen egy kis kép: ha valaki el szeretné olvasni írásodat, akkor a blogodra fog eljutni. A csatlakozásnak anyagi vonzata nincs, a bejegyzések első egy-két mondatának listázásához a blog feedjét dolgozzuk fel, tehát semmilyen technikai teendőd sincs. Az eddigi tapasztalatok alapján napi további 50-100 látogatót is jelenthet, ha bekerül valaki a listába.

    Amennyiben úgy döntöttél, csatlakoznál hozzánk vagy kérdésed van, kérlek írj az info kukac miner pont hu-ra!

    Üdvözlettel:
    Miner.hu

    VálaszTörlés
  3. Viszem a receptet ... en is kiprobalom.
    Nagyon jol nez ki. Koszi hogy megosztod velunk.

    VálaszTörlés