KÖSZÖNTELEK AZ OLDALAMON, KÖSZÖNÖM, HOGY BENÉZTÉL.

2013. február 24., vasárnap

Csirkemell csíkok sajtmártásban.


0,5kg csirkemell
20dkg(vegyes)reszeltsajt
olaj
tej
liszt
2gerezdfokhagyma
só, bors, szerecsendió
A húst úgy csíkozzuk fel, hogy a rostjaira merőlegesen vágva, rövidre vágjuk azokat, így puhább, omlósabb lesz, mint ha hosszában futnának benne a rostok.
Reszeljük le a sajtot, nekem most trappista és valami füstölt sajt akadt a kezem ügyébe. Utóbbinak a héja nem olvad meg, sötét darabkák formájában úszik majd a mártásban, de engem nem zavar.
A húst kevés olajon, több részletben, erős lángon pirítsuk körbe, majd tegyük ki egy tányérba. Ha kell, kevés olajat adjunk még a serpenyőbe, nyomjuk bele a fokhagymát és keverjünk el benne 2 ek lisztet. Addig melegítsük, amíg fehéren felhabzik, ekkor több részletben öntsük fel hideg tejjel, és keverjük simára. Addig pótoljuk a tejet, amíg felforralva sűrű mártást kapunk. Fűszerezzük borssal, szerecsendióval, és öntsük bele a reszelt sajtot. Kis lángon, kevergetve olvasszuk meg, majd tegyük vissza bele a húst. Két percig forraljuk együtt, és kóstoljuk meg, hogy elég sós-e. Ha nem, most sózzuk csak meg, a sajt sem sótlan, ne sózzuk el.

1 megjegyzés:

  1. Piri neni, koszonom szepen ezt a receptet. Kiprobaltam s nagyon finom lett, meg a vendegeknek is izlett! :) Tessek meg sok finom receptet feltenni ide, mert el sem kepzeli, hogy milyen nagy segitseg! :)

    VálaszTörlés